2014. május 23., péntek

Bécsben lakni

Bécsben nem egyszerű szállást találni. Én a tavaszi szemeszterben jöttem, de az otthoni kezdéshez képest egy hónappal el van csúszva itt a kezdés. Így már decemberben elkezdtem szállást keresni. Kiábrándító. Ezer meg egy levelet küldtem és a legtöbbjére még csak válasz se érkezett. Sok helyen a kollégium honlapján kell regisztrálni és majd értesítenek. Itt a kollégiumok nem egy-egy egyetemhez, iskolához tartoznak, hanem egy-egy cég irányítja őket. Mintha hostelek lennének.
Aztán február közepén bummm: hirtelen mindenki azt akarja, hogy náluk lakj :) Februárban kezdenek el foglalkozni a tavaszi szemeszterre érkezőkkel. A baj az, hogy (szinte) mindenhol ki kell a fizetni a februárt is, hiába kezdődik a félév márciusban.
A kolesz árak bécsiek. Én 264 Euróért vagyok egy kétágyas+fürdőszobás szobában. Tudomásom szerint ez igen jó árnak számít, de ezt a koleszt idén nyáron (2014.) újítják fel, így gyanítom onnantól ez is borsosabb lesz. Az átlag olyan 300-350 Euró körül van. Én nem is gondolkodtam albérletben, de albiban olyan 400-500 Euró + rezsi/net/stb. (!!!)  lehet találni. Igaz, hogy viszonylag lepukkant a kolesz, ahol vagyok, de ha szerelőt hívok, az aznap, vagy másnap jön. Ami nem rossz, nem nekem kell kajtatnom, a kolesznak vannak saját embereik.
Az eljárás nagyjából mindenhol ugyanaz: mielőtt kimennél aláírod a szerződést (szkennelve is jó nekik), elutalod a pénzt. Erre van kb. 10 napod. Ha nem utalod, másnak szólnak. Ilyen egyszerű. Utalni első körben egy vagyont kell: egy havi kolesz díjat és egy egyszeri, adatkezelési blablabbla díjat. Ez összesen 364 Euró volt nekem. És e mellé jön a Kaution, ami az én esetemben 792 Euró volt. Ja, nem írtam el. Ennyi. Koleszért. Zokogtam. Az egész család sokkot kapott. Ezt az összeget úgy lehet visszaszerezni, hogy kérvényezni kell majd miután kiköltöztem, hogy ugyanmár adjátok vissza légyszi légyszi. (Az ösztöndíjam nem volt ennyi összesen....kis túlzással persze.)
De korrekt és lekövethető módon kezelik a pénzügyeket. Ami bajos, hogy muszáj osztrák bankszámlát nyitni, mert általában beszedési szerződéssel szedik el tőled a zséd, és nem bíznak a magyarországi bankszámlában. Vagy nem tudom. De kell. Eeeez van srácok.
Egy kis segítség: néhány kolesz neve, amit érdemes beguglizni:
Wihast
OeAD
home4student (én itt lakom, a Boltzmanngassen, 6 perc a campus :) )
Aztán érdemes itt nézelődni: 
www.wohnenboerse.at
www.jobwohnen.at
www.erasmate.com
www.oejhv.at

2014. április 15., kedd

Képriport: február-március

 
Az első három kép az egyetem főépületében készült. Nagy, szép, Harry Potter-es. Térkép használata ajánlott és vigyázzatok a lépcsőkkel, szeszélyesek :)
 


 
A Kunsthistorisches Museum (http://www.khm.at/)
Meseszép maga az épület is. Az éves bérlet 30 valahány Euró körül van, szerintem érdemes megvenni, mert napokat el lehet itt tölteni. Csodás az állandó kiállításuk is (az egyiptomi kiállítás vagy pl. Vermeer, Rembrandt, Raffael, Caravaggio, Velázquez festményei) de mindig érdekesek az időszakos kiállításaik is. Nekem olyan szerencsém volt, hogy egy nagyon szép gyűjteményt láthattam a híres Fabergé ékszerekből.


 
A Naturhistorisches Museum (http://www.nhm-wien.ac.at/)
A Kunsthistorisches Museum párja, egymással szemben találhatók. Állandó kiállításában megtekinthető mindenféle izgi-bizgi dolog: a dínóktól egész napjainkig. Továbbá itt látható a híres neves duci hölgy (nem, nem a szakács), a Willendorfi Vénusz. Izgalmas és interaktív kiállításaik is vannak bőven, jó hely a gyerekek elvesztésére. (Miközben épp a meteor gyűjteményt szemléltem, egy anya kétségbeesve kiabált: Peti! Petike hol vagy? Naná,  hogy az ungarische mutter elhagyja Petikét :))

 
Bónusz: aki tudja, hogy miért mosolyodtam el Derbyshire neve láttán, az kap egy plussz pontot. :)


2014. március 18., kedd

Meldezettel

Szóval ez a Meldezettel amit mindenki emleget és amivel riogatnak, hogy húúúúú 3 napod van megcsinálni és utána kitoloncolnak. Na nem kell aggódni, nem Te leszel a legnagyobb gondjuk :)
Íme a Meldezettel:
A kitöltése roppant egyszerű. Ezt megkapod a kolesztól, ők kitöltik a neved és aláírják. A részükről ez kész. Te beírod a születési adataid. A Religionsbekenntnis részt nyugodtan át lehet húzni, amennyiben nem vagy vallásos. Aztán a ZMR-Zahl : ezt amennyiben még nem laktál Bécsben hagy ki, ez az a szám, amit majd a bejelentkezés után kapsz, tehát még nincs ilyened. Mivel Erasmusos vagy így a bécsi címed nem a Hauptwohnsitz-ed lesz, így meg kell adnod magyarországi címed is. Majd aláírod és kész is. :) Nem is bonyi, ugye?
(Ha albérletben vagy, akkor is kérd a főbérlő segítségét, hisz neki is alá kell írnia a lapot.)
De hova is vigyük ezt pontosan? Google: Wiener Meldeservice. Bécs 19 körzetében van egy-egy Service, a Meldeservice-ek nagyon szépen ki vannak táblázva, könnyen megtalálod majd az emeletet, ajtót. Keres a sorszámadagolót! Mindenhol van, aztán figyeled a számod és mikor hívnak mész. Köszönsz, mosolyogsz, lerakod az asztalra a papírt, és a személyid. Ők felviszik az adataidat a gépre, és kapsz egy lapot és már be is vagy jelentve 3 hónapra. Ennyi. Mondom ENNYI. Semmi mással nem kell törődni. Olyasmikkel amik 3 hónap után történnek. Jó? :) Majd meglátod.
Sikerült megszerezned az ideiglenes lakcímed úgyhogy tudsz venni bérletet és be tudsz iratkozni a könyvtárba :)

2014. március 17., hétfő

képek I



Mert csudijó dolgok vannak itt: hatalmas egyetem nagy udvarral, cukker tojàs es sacher minden mennyisegben.

2014. március 15., szombat

Megérkezés - Az első hetek III

És akkor utazzunk! Lehet autóval, busszal, vonattal, sportosabbak biciklivel. Én Budapesten élek, onnan gyorsabban kint vagyok Bécsben mint anyósoméknál Békéscsaba közelében. Nem vicc kérem szépen, és árban is majdnem ott van.

Aki azt gondolja, hogy oh, hát ő majd utazgat haza (vagy ha nem is te gondolod, de ezzel idegesít téged mindenki, továbbá azzal, hogy: Bécs? Hisz az nincs is messze!...de ne feledd, az erőszak nem vezet semmi jóra, még ha viszket is a tenyered :) ) na nem fog. 10.000 Forintért oda vissza nem fog.

Vonattal: két megoldás van: ügyesnek és gyorsnak kell lenni: tessék sparschein jegyet venni, ezt jó előre le kell foglalni és nem lehet visszaváltani, cserébe olcsó (euró árfolyamtól függően 4000 ft. alatt van) és RailJetre érvényes továbbá helyjegyes.
De ha nem sikerül időben dönteni az utazásról akkor pedig tessék kirándulójegyet venni, ez azt jelenti, hogy oda-vissza jegy 4 napig érvényes. Azért érdemes ezt venni, mert a jegy másik felét el lehet passzolni (wungarn.at). Hidd el, el lehet.
Vagy buszozol: OrangeWays, hasonló árban van mint a vonat. Már két egészen nagy méretű bőröndöt fel lehet rakni a buszra is.
Kinek mi a szimpatikusabb.

És készülj: ha úgy kell gazdálkodnod, ahogy nekem: jelesül 100 kerek euróm van egy hónapra, ha kifizettem a koleszt (persze szerencsére szüleim tudnak segíteni) akkor hozz magaddal mindenféle földi jót :) Kekszek, zacskós kaják...szóval kolesz üzemmódba kell kapcsolni. Ha nem voltál még koleszos, kérj felvilágosítást egy koleszos ismerősödtől. Mert itt egy ebédet nem úszol meg 6 euró alatt. (Ne válts át, szívroham.)

Megérkezés - Az első hetek II

Rendben, tehát van szállásod. :) Ügyi vagy :) Akkor tessék bepakolni és kiutazni az Erasmus eligazításra. (Vagy ne...nem dől össze a világ, ha lemaradsz róla.) Mindig mindenről nagyon szépen precízen kapsz majd e-mailt Osztrákiából.
Regisztrálás, regisztrálás, kódok és tádámm: bent vagy a rendszerben. Akkor tessék befizetni az ÖH-nak a díjat. Kapsz érte a diákodra egy szép zöld matricát. Az neked nagyon jó lesz. Állítólag. Ám legyen. Pikk pakk megcsinálják a diákot.

Aztán jöhet az időpontok és feladatok tologatása. Kell: Meldezettel, ausztriai bankszámla, koleszdíj beszedési szerződés.
Első lépés: Erasmusosoktól beszerezni az igazolást, hogy ők szeretettel látnak téged itt. Ezt megkapod az eligazításon.
Kettes lépés: Ezzel az igazolással mehetsz a Meldezettelt leadni. Ez egy regisztrációs lap, hogy be kerülj a rendszerbe. Jujj. Hát ez van. Ez is úgy megy mint a sicc. Ezt a lapot megkapod a kolesztól, hisz nekik igazolniuk kell, hogy ott laksz. (Nem szeretnék az osztrákok, hogy szállás nélkül érkezzen ide akárki.) Szépen kitöltöd, ráguglizol, hogy hol lehet leadni (amúgy erről is kapsz egy listát az eligazításon). Bemész, tépsz egy sorszámot. Leülsz. Ne vedd elő a nálad levő könyvet, mert 5 perc alatt bent vagy. Bemész, mosolyogsz, a hölgy/úr orra alá tolod a lapot, elkéri a személyid, nézegeti kicsit az ékezeteket a neveden, aztán kapsz egy lapot arról, hogy juppí, itt vagy náluk.
Hármas lépés: nagyon felesleges beleesni abba a hibába amibe én, jelesül: ESN. Nem kell náluk csináltatni bankkártyát, azt hinnéd pikk-pakk megvan, de ők csak adnak egy lapot amivel el kell menned a bankba. Bemész bármelyik Erstébe, Bawagba...Mondod, hogy haló, ich bin ungarische huszár és szeretnék egy studentenkontót. (Ehhez már kell a diákod!) A legtöbb helyen ingyen nyitják 27 alatt diákoknak. Itt is elkérik a Meldezettelt. Érdemes figyelni, hogy Quick és PayPass opció is legyen a kártyán, bár ez már alap dolog.
Négyes lépés: Végre viheted a beszedési szerződéshez a számlaszámod, boldogan, mosolyogva, igen, itt van a számlaszámom, vegyétek el a pénzem.

Ezek vannak kérem szépen.
Sim kártyát bármelyik újságosnál kapsz, de a Meldezettellel már tudsz akár T-mobilban is kedvező feltételekkel kártyát venni. De felesleges.

(És ami szomorú: mindehhez még nem kell német tudás.)

Megérkezés - Az első hetek I

Az egész ott kezdődik, hogy az ember lánya, aki 20 éves koráig a szüleivel élt, aztán 24 éves koráig a barátjával, soha nem volt egyedül, úgy gondolja, hogy: Bah, mi ez nekem? Fél év. És mennyire hasznos lesz!
Szóval meg kell pályázni az Erasmust, aztán meg kell nyerni, aztán meg össze kell csomagolni és nekivágni.

Bécs mellett döntöttem, szakmailag itt profitálok a legtöbbet (úgy gondolom) és mindig is vonzódtam az osztrák - német kultúrához. Magához a nyelvhez is. Sose szerettem az angol terpeszkedését (erről később még lesz szó). 

Az Erasmusos papírmunkát nálunk, a Károli Gáspár Református Egyetemen a koordinátor valóban nagyon szépen koordinálja. Bécsben a tavaszi félév március elején kezdődik, de két-három hétig van idő tantárgyfelvételre és leadásra. Be kell ülni az órákra, ha tetszik felveszed, ha nem, leadod. Viszont az Erasmusos szerződéshez szükség van a felvett tárgyakra, célszerű az előző félév tárgyait beírni (mivel a tárgyak meghirdetésére a tavaszi félévre csak február végén kerül sor, a szerződést pedig le kell adni, ha pénzhez szeretnél jutni). Ezt majd később tudod módosítani.

Aztán kettes pont a listán: aludni is kell valahol. Találj koleszt! Hajrá! Muhahaha! Nem, egyáltalán nem lehetetlen. De majdnem az. :D Komolya. Mivel Bécsben később ér véget a félév kb. január közepéig felesleges is ezen idegeskedned. Küldhetsz jelentkezést, de ne aggódj ha nem jön válasz. Aztán hirtelen beindul január közepén és pikk-pakk lesz szállásod. Sajnos azonban elég drága mulatság: 250 - 400 Euro. Igen, nem vicc, van kolesz 400 Euróért is.

El kell dönteni, hogy a mi fontos számodra? Közel legyen az egyetemhez? Vagy külön szobát szeretnél? 

Na igen, most felejtsd el, hogy átszámítgatsz Forintra, mert nem kellemes naponta kétszer-háromszor szívinfarktust kapni. Nekem elhiheted. Ez van, itt ennyibe kerül és kész.

Továbbá azon se kell csodálkozni, hogy a kaució összege legalább egy havi kolesz díj, és emellett kérik az első havi díjat is előre + egy két apróság, amiből azért össze jön 30-50 Euró (pl. egyszeri internet díj, regisztrációs díj stb). Nem beszélve arról, hogy februárban még nem kezdődik el a tavaszi félév. Tehát vagy kifizeted és - itt vagy és költöd az Eurókat vagy - kifizeted és nem vagy itt. Ez van.